Esztergom, Sátorkői utca

Az esztergomi Sátorkő utca három házsorból áll, harmincnégy lakásban több mint százhuszan élnek, döntő többségük bérleti szerződés nélkül lakja az önkormányzati ingatlanokat.

Számos házban nincs víz, a lakások egyharmadába az áram sincs bekötve, a villamosenergia a szomszédból áthúzott vezetéken érkezik. A háztartások több mint felének nincs kukája, a szemetet az épületek mögötti területre dobják. 2015 elején ezeket az állapotokat rögzíthették a Szeretetszolgálat munkatársai.

Az Jelenlét program Esztergomban is ugyanazokat az alapvető célokat tűzi maga elé, mint a többi településen: az ott élő emberek igényeire és közösségi erejére építve javítani az élet és lakhatási körülményeket. A módszer is ugyanaz: a problémákra a helyi sajátosságok ismeretében kell megoldást találni.

Az első időszakban közösségi helyiséget alakít ki a Szeretetszolgálat, amely nemcsak a gyermekek és szüleik számára szervezett foglalkozásoknak ad teret, hanem fűtött helyiséggel, tisztálkodási, mosási, főzési lehetőséggel is várja a telepen élő embereket.