Tarnazsadány

A Dél-Hevesi Kistérség egyik legdélebbi települése Tarnazsadány. Lakossága megközelítőleg 1300 fő, melynek 75-80 százaléka roma származású. Oktatási intézményei közül a közel múltban felújított óvoda, amely dinamikusan fejődő, ahol évről-évre egyre több a gyermek. Különös figyelmet és rendszeres támogatást igényelnek a tanulók és családjaik.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az önkormányzattal kötött hosszú távú szerződés alapján dolgozik a településen. A „Helyi érték, közös nevező” címmel indult TÁMOP pályázat, amely alapvetően a mélyszegénységben élők felzárkóztatását és integrációját tűzte ki célul az MMSz Befogadás Nonprofit Kft. és további két konzorciumi partnerével. Ebbe a 15-64 korú közötti helyi lakosokat kívánta bevonni. E projekt további hét településen működött ugyanezen céllal, így ez lehetőséget biztosított a résztvevő közösségi munkásoknak arra, hogy ne csupán saját településeiken szervezzenek programokat, lépjenek ki szűkebb környezetükből és a különböző helyszíneken valósítsanak meg változatos megmérettetéseket. Ezek közül mindenképen kiemelendő a kistérségi KI MIT TUD? csakúgy, mint a Szünidőzáró Sportnap vagy a rendszeres labdarúgótornák, illetve sakk- és pingpongversenyek.

A helyi szervezésű programok közül eredményesen működött heti három alkalommal a Baba-Mama Klub, amely hétfőn, szerdán, pénteken délelőtt fogadta a 0-3 év közötti csemetéket és szüleiket. Ugyancsak népszerű volt a heti egy alkalommal – gyakorlati feladatokkal tarkított – Háztartásvezetési Klub. Nem csak a fiatalabbaknál hódított az informatika. Mindennap lehetőség nyílt az érdeklődők számára a számítástechnika eszközök használatára, ahol nem pusztán az internet közösségi oldalait látogatták, hanem a Google nyújtotta lehetőségeket is megismerték az érdeklődők. A legnépszerűbb klubként a sporttal kapcsolatos formációk működtek. Itt elsősorban a labdarúgás vitte a prímet, de pingpongasztaloknál is folyamatos volt a sorban állás. A Háztáji Klub a legtöbb családnál hasznosnak bizonyult, ahol a résztvevők zöme már megtermelte saját maga számára szükséges alapvető kerti zöldségeket.

Számos szolgáltatás közül kiemelendő a foglalkoztatást, elhelyezkedést segítő támogatás vagy éppen a különböző szolgáltatókkal kapcsolatos ügyintézés napi segítése. Az ünnepekről, neves évfordulókról történő megemlékezés nem egy alkalommal közösen történt a Közösségi Házban a két program munkatársainak együttműködésével.

Új programelemként indult el a Tanoda Program Tarnazsadányban, amibe a Tutor Alapítvány szervezésében felső tagozatos tanulók vehetnek részt. A felzárkóztatás mellett a tehetséggondozás is az alapvető célok között található. Négy kiemelt fő terület köré csoportosul az oktatás: reál, humán, idegen nyelv és informatika. Emellett a kompetenciaképzés is elengedhetetlenné vált. Kiegészítő tevékenységek között megtalálható a közlekedési ismeretek illetve a lányok által igen csak kedvelt aerobik. A háztartásvezetési ismereteken túl, a kézműves foglalkozások, valamint a sport is igen népszerű, nem is szólva a filmklub vetítéseiről. Az igazi inspirációt azonban a nyitott tanodai programok, mint a Mikulás házhoz megy vagy éppen a Falukarácsony jelentik, nem is beszélve a kirándulásokról.

A tanévvel egy időben indult az MMSz Egyesület Szimfónia programja, amely a hátrányos helyzetű tanulók társadalmi beilleszkedését segíti sajátos módszerével. Ennek keretében 30 diák vesz részt, alapvetően a 2-6 osztályosok. A tanulók állandó résztvevői a Közösségi Ház valamint a település ünnepségeinek, ahol üde, színes elemei a rendezvényeknek, akiket szeretettel és büszkeséggel fogadnak kicsik és nagyok egyaránt.